Fehér Lovak Lovarda=>Minden a lovakról!
Bejentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat







 
Hidegvérű és melegvérű lovak
 
Pónik és kislovak
 
Lovas sportok
 
Öttusa

Öttusa (pentathlon)

A pentathlon szó görög eredetű, amely a sportág eredetét is jelzi. Az atlétáknak távolugrásban, diszkoszvetésben, gerelyhajításban, birkózásban és rövidtávú (1 stadion hossz) futásban kellett helytállniuk. Ez utóbbi kettő különálló versenyszám is volt, az első három viszont nem. Az öttusázók számítottak a legfelkészültebb atlétáknak, hiszen az ő képességeik számítottak a legsokoldalúbbaknak. A versenyszámok az akkori katonai gyakorlatokat tükrözik, hiszen ezekre a képességekre volt az akkori kor harcosainak a legnagyobb szükségük. Nem csoda, hogy az újkori öttusa szintén a katonák felkészítését veszi alapul, csak a lövészet, vívás, lovaglás, úszás jelent meg az örökérvényű futás mellett (igaz a rövidtávból hosszabb lett). A hagyomány szerint a 19. században egy francia lovassági tisztnek sürgős üzenetet kellett kézbesítenie a csata hevében. Végiglovagolt az ellenséges vonalakon, míg valaki útját nem állta. Párbajban legyőzte ellenfelét, de lovát kilőtték alóla. A katona futva folytatta útját. Egy folyót átúszva, végül is átadta a fontos üzenetet.

 
Ló kérése
 
Gondozás
 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Idő
 
Kancák
 
Csődörök
 
Csikók
 
HÍREK!

Design készítést vállalok!!!Kérjetek design szettet!!

 
NO állatkínzás!
 
Érdekességek
 
Pároztatás
 
Versenyek
 
Mennyien vagyunk?


lószerető nézi a honlapot!

 
...


Felhasználónév:

Jelszó:

 


 

 

 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.