Magyar hidegvérű

Marmagassága: 150-165 cm

A hidegvérű ló külleme és testalkata jelentősen különbözik a melegvérű fajtákétól. A nagyobb testtömeg, a dúsabb izmoltság, a vastagabb bőr, durvább és dúsabb hosszúszőrök, a terjedelmes és burkolt izületek első látásra megkülönböztetik a hidegvérű lovat más lófajtáktól. Feje testtömegével arányos, kissé burkolt, de nem durva. Nyaka középmagasan illesztett, közepes hosszúságú, igen jól izmolt, gyakran ívelt. A sörény, dús, kétfelé osztott. A mar rövid, alacsony, széles, jól izmolt, a hátba fokozatosan megy át. A hát középhosszú, széles, jól izmolt. Fara terjedelmes, erősen izmolt, csapott, barázdált. A nem elég izmolt „szimpla” far melegvérű ősökre utal, így törzskönyvből kizáró ok. A színe főként pej, szürke, sárga, fekete és a deres szín különböző változatai. A szügye széles, izmos, mély. Mozgása az utóbbi évtizedekben sokat javult, ma már egyre kevesebb a rendellenes mozgású (kaszáló, csámpás) ló.

A „hidegvérű” szó nem az állat testhőmérsékletére, hanem vérmérsékletére utal. A hidegvérű ló jellegében, főként erős csontozata, nagy izomtömege, dús szőrzete és lassúbb mozgása miatt jelentősen eltér az egyéb ló típusoktól. Az ősei Magyarországra valószínűleg már az Árpád-házi időkben, majd később a hadjáratok során kerültek a fajta ősei. A középkorban ugyanis a nehéz páncélos lovagok csak ilyen erős, termetes hidegvérűeket voltak képesek lovagolni. A mezőgazdasági munkában is nagy hasznosak voltak. Jelentős elterjedésük az 1880-as évekre tehető.