Fehér Lovak Lovarda=>Minden a lovakról!
Bejentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat







 
Hidegvérű és melegvérű lovak
 
Pónik és kislovak
 
Lovas sportok
 
Württembergi

Württembergi

Marmagassága: 165 cm

A württembergi a tömegesebb melegvérű lófajták közé tartozik. Feje középnagy, nyaka középhosszú, magas illesztésű. Marja elmosódott, háta hosszú és izmos. Bordái íveltek, mellkasa dongás, szügye széles, mély, jól izmolt. Lapockája meredek. Fara nagy terjedelmű. Lábai erős csontozatú. A tarka kivételével minden szín megengedett.

A fajta Württemberg állami ménesében, Marbach-ban alakult ki a XVII. században. A cél egy sokoldalú fajta kialakítása volt. A helyi melegvérű (mecklenburgi) kancákat arab csődörökkel keresztezték, később trakehneni, anglo-norman, oldenburgi, fríz, spanyol, berber és suffolk lovakat is bevontak a tenyésztésbe. Az egyik meghatározó alapító egy Faust nevű anglo-norman csődör volt, amely felelős volt a korai württembergiek zömök felépítéséért. Ezek a lovak mezőgazdasági és hadi munkára egyaránt alkalmasak voltak.

Önálló fajtává 1895-ben nyilvánították. Ekkor a tenyésztési irány is változóban volt, előtérbe került a könnyű lovagolhatóság és az ugróképesség. Vagyis egyre inkább sportlóvá kezdett válni a fajta, amely irányt trakehneniek bevonásával erősítettek. Köztük a legmeghatározóbb egy Julmond nevű csődőr volt, amely 1965-ben pusztult el.

 
Ló kérése
 
Gondozás
 
Naptár
2024. November
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
<<   >>
 
Idő
 
Kancák
 
Csődörök
 
Csikók
 
HÍREK!

Design készítést vállalok!!!Kérjetek design szettet!!

 
NO állatkínzás!
 
Érdekességek
 
Pároztatás
 
Versenyek
 
Mennyien vagyunk?


lószerető nézi a honlapot!

 
...


Felhasználónév:

Jelszó:

 


 

 

 

Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168