Zweibrückeni

Marmagassága: 168cm

A zweibrückeni nagyon tetszetős, középnehéz, melegvérű ló, sok nemességgel, kiváló temperamentummal és a modern sportló minden pozitív küllemi tulajdonságával. Színét tekintve az alapszín mindegyike megengedett.

Származása, eredete a XVIII századra tehető, mikor a IV. Krisztián herceg eichelscheid-zweibrückeni ménese a minőségi lótenyésztés központja lett a Rajna-vidéken. A híres lovasnak számító herceg angliai útján ismerte meg az ottani telivértenyésztés, annak szabályait, előírásait. A frissen szerzett ismereteinek birtokában fogott hozzá a saját tenyésztési programjába. 1775-ös évet tekintik a tenyésztés hivatalos kezdetének. A tulajdonában lévő lovakat angol telivérekkel és normann lovakkal, valamint a Vezír nevű arab csődörrel fedezte. A tenyésztés eredménye egy közepes nagyságú, izmos fajta lett, amely vadászatra, futár- és katonai szolgálatra egyaránt alkalmas volt. II. Károly Ágoston folytatta apja művét. Ő a hercegségének szimbólumát látta a gyönyörű lovakban. A fajta elismertségét mutatta, hogy a porosz király 150 kancát vett meg a ménesből.

1816-ban Zweibrücken a bajor király fennhatósága alá került. Az eredeti ménesből származó 13 csődőr és 2 kanca bajor, perzsa, arab és angol csődőrökkel egy új ménes alapítója lett. Az Első Világháború jelentős változást hozott, attól fogva nem lovagolhatóság, hanem a mezőgazdasági használhatóság lett a tenyésztés szempontja. Miután ez feladatkör is háttérbe szorult, a lovak iránti érdeklődés a minimálisra csökkent. 1960-ban Zweibrücken valóságos nemzeti „csődőr-raktárrá” vált, a tenyésztés lényegében megszűnt. Az utolsó zweibrückeni bélyeget viselő csődőr, Feuerwerk 1969-ban pusztult el.

A fajta azonban a német sportlóban tovább él. Trakehneni és hannoveri lovakkal együtt a múlt század hatvanas éveiben indult 20-25 ménesben is sportló tenyésztés. Főleg a Rajna-Saar vidékén elterjedt lovak között eredeti törzskönyvvel ma már nagyon kevés kanca rendelkezik.