Indián póni

Marmagassága: 140 cm

Testéhez képest feje viszonylag nagy. Kerek nyak, törzs, viszonylag súlyos vállak, és csípő, szép, rövid, és erős végtagok, és kicsi paták. Színük nagyon változatos volt.

Eredetük a berber lovakra vezethető vissza, melyek a 8. században kerültek Spanyolországba. A XVI. századi spanyol hódítók berber, arab és andalúz keverékkel rémítették meg a lovat még nem látott indiánokat, akik kezdetben jobb szó híján nagy kutyának nevezték a hátasokat. Habár kezdetben – a félelmetes hatás minél további fenntartása végett – eltiltották a őshonos indiánokat a lovaglástól, a ló idővel alapvetően megváltoztatta az észak-amerikai indiánok életét. Csakúgy, mint a kelet-európai és közép-ázsiai nomád népeknél, az indiánoknál is fő háziállattá vált a ló, amely segítségével hatékonyabb harcosokká és vadászokká válhattak, áthidalhatóak voltak a füves préri hatalmas távolságai. Az indiánok „népi sportjává” vált a lótolvajlás, a csikó harcosok az elkötött paripákkal bizonyíthatták rátermettségüket.

Az indián póni nem volt szép, de szívós volt, és erős, ugyanakkor gyorsabb volt a fehér ember lovánál. A polgárháború utáni indián háborúk során a fehér rájöttek, hogy a leghatékonyabb fegyver ellenük – a táplálékul szolgáló bölények kiirtása mellett – a mozgékonyságukat és harckézségüket biztosító lovak lemészárlása lehet. Ennek végzetes hatása volt az indián pónikra nézve, csak maradványai maradtak fenn a rezervátumokban, köztük a feketelábak földjén.